LandKaland

A természet szeretete és a felfedezés izgalma, ami mindig is hajtott minket előre, mottónk, a „Járt utat a járatlanért bármikor elhagyjuk…” is innen ered.

A terepjárózás iránti vonzalom még a 80-as évek híres vasárnapi mozijához, az Elza kölykeihez köthető, az afrikai vadonban csetlő-botló öreg terepjáró látványa már akkoriban rabul ejtett minket, hosszan ábrándozva arról, hogy mi ülünk a volán mögött és járjuk be ennek a csodálatos földrésznek az úttalan útjait.

Majd hosszú évek után ez az álom valóra vált, a kezdetektől részt vettünk a Budapest–Bamako előkészületeiben, illetve jó pár afrikai, ázsiai és európai terepjárós expedíciót is sikeresen teljesítettünk.

A terepjárós kalandturizmus és versenyszervezés a mai napig szenvedélyünk, az ebben felhalmozott tudás és tapasztalat, amit örömmel bocsájtunk rendelkezésre a minket bizalommal felkereső érdeklődők számára.

A LandKaland fő profilja a csapatépítés és az élményautóztatás.

Csapatépítő programjainkat főleg cégek számára ajánljuk, akiknek fontos, hogy egy kalandokkal teli napon túl összekovácsolja a kollégákat és olyan döntési helyzeteket teremtsen, mely erősíti a munkatársak közötti kommunikációt és együttműködést.

Programjaink kalandfaktora igen magas és minden esetben teljesen személyre szabott. Várjuk ajánlatkérésedet!

Benedek László / +36 70 777 0049 / info@landkaland.hu

Érdekelnek a szolgáltatásaink?

LandKaland Sportegyesület

1201 Budapest, Királyhágó u. 126.

Kérj ajánlatot online!

Ajánlatkérés

Csatlakozz Facebook csoportunkhoz!

Cover for Vipinfo Kreatív Stúdió
136
Vipinfo Kreatív Stúdió

Vipinfo Kreatív Stúdió

Cégünk Győrben és környékén vállal weboldalak készítését és üzemeltetését, grafikai

Copyright © 2026 LandKaland – Járt utat a járatlanért bármikor… 
VIPInfo Kreatív Stúdió - weboldal készítés, honlapkészítés, keresőoptimalizálás, grafikai munkák